Ez életem legeslegelső blogbejegyzése. Hogy miért indítottam el? Hónapok óta gondolkodtam már azon, hogy jót tenne kiírni magamból a körülöttem történő dolgokat, ez is egy eszköz lehet a megnyugvásra, gondolataim rendezésére, érzelmeim megfogalmazására.
A blog címe Várakozás. A címen is sokat agyaltam. Bár maximalista vagyok, de nem ragaszkodtam egy nagyon frappáns címhez. Először Google-zni kezdtem, hogy találjak valamit, ötleteket gyűjtsek, de pár perc múlva feladtam. Nem kell ez, kitalálok én magamtól is valamit. Várakozás lett tehát. A cím a babára, gyermekre várakozásra utal. 2,5 éve veszítettük el első kisbabánkat, 2019. nyarán a másodikat. Az első természetes úton, szinte azonnal megfogant, a második inszemináció volt. Az elsőnél magától indult a vetélés, vérezni kezdtem. A másodiknál elhalt a magzat, egyszercsak az UH-n nem volt szívhang. Mindkétszer műtöttek. Első alkalommal éjjel, a férjem vitt be a sürgősségire, és benn is tartottak, hajnalban megvolt a műtét. Nagyon féltem, remegtem, fáztam a műtő felé vezető úton, és benn is. Fiatal orvos végezte a műtétet. A második alkalommal vártunk egy hetet, hogy meginduljon a vetélés, de mivel nem történt semmi, egy csütörtöki napra beutalt az orvosom. Reggel kellett bejelentkezni, de elég volt este 6-ra visszamenni. Kettő másik lánnyal voltam egy szobában, ugyanerre vártak ők is. Elhalt magzatok. Ledöbbentem.
Itt tartunk most, 2 elvesztett kis magzat, többszöri sikertelen stimuláció/inszemináció. Ezeket a megéléseket, történeteket szeretném kiírni magamból, hátha másnak is segít, vagy én is meríthetek másoktól. Hiszem, hogy egyszer hozzánk is eljön a baba.
Kommentek